Esti mese
Sziasztok!
Ma alapvetően mindent megcsináltam, amit akartam, nem a terveim szerint, mert nem voltak terveim😀!
Néha ilyen nap is kell! Észrevettem, hogy ha nem égetően időre kell megtennem kerülöm a határidőket, legalább itthon, meg a rohanást is, nem akarok stresszt........
Ma olvasni szeretnék, ezért csak egy rövid kis mesét hoztam. Szoktam írogatni, régebben többet, majd kevesebbet, nem volt időm papírra vetni, a fejemben persze születtek versek, novellák, főleg egypercesek, de ezek eltűntek az örök időben.........
Vannak persze verseim, könyvkezdemény, tegnaptól idézetek, s néha a telefonomba írok újabban, ebből hoztam most egy esti mesének valót.
A keletkezés körülményei elől járóban, annyi, hogy a KisNagyFiam egyik versenyén egy számomra varázslatos nevet hallottam, és ebből meg egy másikból keletkezett a fejemben egy rövidke kis történet, amit a telefonomba jegyeztem...........
Megnézem milyen nagyobb betűkkel, mert anyukám és mások is jelezték, hogy nagyon szeretik olvasni az írásaimat, de nem olyan jó a szemük, remélem így élvezhetőbb!
Jelezzétek kérlek, mert ez egy próba!
Íme a mese:
"Napsugár és Szellő kalandjai.
Gyengéden simítva a bokrok, fák leveleit, a virágszirmokat.
Selymes, lágy jelenléttel igézte meg a tájat.
A homokszemek táncra perdülve peregtek előtte.
Jelenléte melegséget árasztott amerre járt, beragyogta a teljes horizontot.
Látványa igéző, mosolyt csalt az arcokra, kellemes érzetet keltő jelenléte mindent, mindenkit ámulatba ejtett.
Barátnők voltak s gyakran kalandoztak együtt a finom homokon napozva, miután megmártóztak a tenger lágy hullámaiban.
A két lány a tengerparton pihent minden délután."
2025.02.01.

Szép álmokat Mindenkinek! Hálával, célokkal, pingvinekkel!
🙏💫🐧🐧🐧🐧🐧!!!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése