Szombat

 Sziasztok!

SZOMBAT VAN MA! orientálom magam, néha kell!

Naptárazunk, tervezünk, tervezek, áttekintünk, újratervezünk, tanulunk, szeretünk, túlélünk, folyamatosan nyüzsgünk, soha nem pihenünk, nem tudunk semmit tenni, nálunk unatkozni nem ér, néha semmi értelme, ezt főleg online érzem, mikor több online eseményre (ugyanarra az időpontban) regisztrálok, lépkedek ide-oda semmi hasznára................ 

Tudatos akarok lenni, dolgozom rajta keményen.

Racionalizálnom kell a tevékenységeimet, meg kell találnom a saját egyensúlyomat, hogy támasz lehessek másoknak, hogy tudjanak belőlem töltekezni, hogy én is tudjak tölteni, magamat is töltenem kell. Időt kell szakítanom önmagamra, az önfejlesztésre, meg kell ismernem az erősségeimet, gyengeségeimet, fel kell tudnom ismerni a lehetőségeimet, meg kell tanulnom szeretni önmagam, meg kell tudnom húzni a határaimat, tudnom kell nemet mondani,  tudnom kell irányítani, érzékelnem kell mikor lépjek hátra, s egyáltalán igényem van, belső indíttatásom a folyamatos fejlődésre. 

Egyetemre járok, nagyon féltem tőle (nem éreztem korábban ekkora bizonytalanságot), de egyre jobban tetszik és eddig teljesen úgy éreztem magam, mint most péntek este amikor a sötétben ( nem szeretek vezetni, egyedül főleg nem szeretek sötétben vezetni) és a változatos sűrűségű, foltokban jelentkező ködben, kellett egyedül hazamennem, hogy a kocsim is jelzett, hogy a holttér figyelés sem tökéletes, hogy az autópálya aktuális kiírásai is figyelmeztettek, hogy egyedül voltam még a telefonomon sem kísért senki (természetesen kishangosítón) a Családból (szerintem tudták, hogy mennyire frusztrált lehetek), még a fejem is megfájdult mire hazaértem...........

Biztosan sűrűsödött a homály ami a kilátástalanságomat illeti, féltem, hogy hamarosan teljesítenem kell és még egyáltalán nem látom hogyan, sem ötleteim, sem módszereim, sem elképzelésem.......

Azt mondtam, hogy nagyon nem szerettem ezt a mai estét, alapvetően imádok vezetni, de péntek este olyan volt, mintha fejemre dobtak volna egy fehér vastag paplant és kivágtak volna rajta két lyukat a szememnél...... szerintem a kétségbeesésem is benne volt ebben a szellemjelmezes kilátásban, hiszen nem éreztem, hogy a képzés előrehaladtával tisztulna a kép..........

De MA valahogy megtörtént az áttörés, a leggyengébb pontomon is hatalmasat fejlődtem, azt hiszem megtaláltam a vezérfonalat, felszállt a homály, nem zavart, hogy sötétben kell vezetnem, persze komfortosabb volt minden, telefonos (kihangosító!) kisértem is volt azt gondolom nagyon jól éreztem ma magam, tisztul a kép, eredményes napom volt, perspektívát, nézőpontot váltottam.......

Jó éj Mindenkinek! Hálával célokkal, pingvinekkel!

🙏💫🐧🐧🐧🐧🐧!

Egy kis tanmese! Azért utoljára, mert másolom és ha fekete alapon, feketés a betű nem olvasható jól, jelezte nekem egy kedves barátom, amit itt is köszönök! Hátha így jobb lesz!

Egy tölgyfa élete....

Volt egyszer egy gyönyörű kert, tele különféle gyümölcsfákkal és szebbnél szebb bokrokkal, virágokkal. A kert lakója volt egy tölgyfa is. Jó ideje ott állt már a többi fa mellett, de nagyon nem érezte jól magát. A gyümölcsfák évről évre hozták a zamatos gyümölcsöket, a virágok csodálatos színekben pompáztak, a tölgyfa pedig csak irigykedve nézte őket, és szorongva, egyre nagyobb szomorúságban töltötte napjait.

Egy napon az almafa így szólt hozzá: „Nagyszerű dolog almát teremni! Csak azért nem megy még neked, mert nem összepontosítottad eléggé a figyelmedet. Ne búsulj, az akaraterőd edzésével Te is tudsz majd ilyen szép almákat teremni.”

„Ne almát akarj teremni!” – szólt bele a rózsabokor büszke öntudattal – „Inkább nézz csak ide, mennyire szépek a virágaim. Neked is lehetnek ilyen rózsáid, még könnyebben is, mintha almát próbálnál teremni.”

Szegény tölgyfa minden véleményt meghallgatott, és egyre kétségbeesettebben próbálkozott, hogy megfogadja a tanácsokat, ám sehogy sem sikerült neki sem almafává, sem rózsabokorrá, sem más növénnyé válnia. Kezdett meghalni benne a remény, hogy valaha is boldog lesz.

Ekkor érkezett a kertbe a bagoly. A bölcs madár csak átutazóban volt, de látta a tölgyfa szomorúságát, ezért leszállt az ágára, meghallgatta őt, majd így szólt:

„Túl sokat figyelsz arra, hogy mások milyenek, és milyennek akarnak látni Téged. Annyit foglalkoztál a külső zajjal, hogy már meg sem hallod a belső hangodat. Nem vagy önmagad. De ha figyelsz, és újra meghallod a belső hangodat, akkor megtalálod a boldogságodat is.”

Azzal felszállt a tölgyfa ágáról, és már repült is tovább.

„A belső hangomat?” – töprengett magában a tölgyfa. „Nekem olyan is van?”

A bagoly szavai komoly hatással voltak rá. Egyre kevésbé figyelt az almafa, a körtefa, a rózsa és mások kinézetére és véleményére – már sokkal jobban érdekelte, hogy mi is az a belső hang, és mit rejthetnek a bagoly titokzatos szavai.

Aztán ahogy egyre többet figyelt befelé, elkezdte megérteni, hogy nem is olyan titokzatos mindez. Egyre jobban meghallotta a saját belső hangját, és elkezdte érezni, hogy ki is ő valójában. A bagoly szavai értelmet nyertek számára.

„Te tölgyfa vagy.” – szólt a belső hangja – „Nem azért vagy itt, hogy olyan legyél, mint az almafa vagy a rózsa, hanem azért, hogy tölgyfaként élj boldog és teljes életet. Te vagy az, aki árnyékot ad a fáradt vándornak, Te adsz biztonságos odút a madaraknak, Te mutatsz utat annak, aki eltévedt, Te teszed fenséges megjelenéseddel még szebbé a tájat.”

És a tölgyfa végre megnyitotta a szívét, hogy valóban önmaga lehessen. Elkezdett terebélyesedni, jó szívvel fogadta a madarakat és a vándorokat, és soha többé nem figyelt arra, hogy ki milyennek akarja látni őt, vagy mások szerint mit kéne tennie. Éppen ezért kezdték egyre többen tisztelni és megbecsülni. Ő pedig egyszerűen csak őszintén önmagát adta, és nagyon jól érezte magát a világban.

„Tölgyfa vagyok.” – mondta ki őszinte boldogsággal minden egyes nap.

FORRÁS:

1. https://hasznaldfel.hu/a-tolgyfa-elete-egy-tanmese-onmagunk-elfogadasarol/