Fejlődöm!!!!

 Sziasztok!



Na alakulok, visszatért a tervezésem, indulok, aztán visszafordítom magam, nem kapkodok ide -oda, még reggeliztem is, igaz későn, és még a levesemet is meg tudtam enni...... 



Valahogy nagyon meg kell változtassam a hozzáállásomat magamhoz, a testemhez, az életemhez, az emberekhez akik körülvesznek és mindent ki kell hozzak belőle,  amit csak lehet, egészen tervezetten kell lebonyolítani a mindennapokat..........



Amikor kiderült, hogy alulműködik a pajzsmirigyem még egészen fiatal voltam, s nagyon, nagyon  magam alatt lettem, hogy nem fogok meggyógyulni soha többé, iszonyat érzés volt........ azóta feldogoztam valahogy és teljesen egyensúlyban lehet tartani, együtt lehet vele élni.....



Na de ez az új  betegségem valódi gyógyíthatatlan betegség, a kezelés remélem  legalább alvó állapotban tartja... nagyon reménykedem a békés együttélésben🙏🙏🙏🙏 egyébként is a szeretetben és a békességben hiszek, ezért ezt táplálom magamba és a betegségembe, hogy megférünk egymás mellett, ne "háborgassuk" egymást.




Háborgatni ezt nagymamám mondogatta folyton, nagyon szerettem hallgatni, a zavarni, piszkálni, idegesíteni, nyugtalanít, akadályozni valakit, de a mamám is szerette a békességet, a kuncogást, a nevetést, szeretett dicséri hízelgés nélkül, barátkozni kedves emberekkel, szeretett sétálni, beszélgetni, tornázni, öltözködni.....



Összességében jó kis élete volt....... 



Ezek a mai diagnosztikai eszközök mindenféléket kimutatnak, feltárnak, tudatosítanak bennünk, még azt is ami meg sem gyógyítható.... az viszont nem mindegy, hogy hogyan van tálalva, a gyógyíthatatlan, hogy biztosítanak-e minket a támogatásukról, hogy mint szövetségesek kezet nyújtana, hogy bele ne szédüljünk abba a fránya gödörbe, vagy rúgnak egyet rajtunk, hogy beleessünk abba a k...va mély gödörbe.....


Na engem berúgtak és mára alig tudom kiszedni magam belőle...... még akkor sem szédültem bele mikor közölték ezt velem..... de most szédülés nélkül belerúgtak, akkor ki kell másznom innen, mert nem vagyunk egyformák, a betegség 1000 arcú és minden ember más, mindenki egyedi, egyszeri és megismételhetetlen.........


Nulla dies sine linea – avagy a biztos sikernek nincsen titka |  Használdfel.hu


Ki kell ásnom magam magamért és a Családomért, mert az élet megy tovább, mert minden relatív, egyik betegség, vagy probléma sem jobb, vagy rosszabb és mindenkinek a saját problémája a legnagyobb..... Méltósággal akarok élni és ezen leszek minden erőmmel és azon, hogy többé senki ne tudjon berúgni a gödörbe......


Erős vagyok, hiszek, hálás vagyok és minden rendben lesz!🙏


Ásó – Wikipédia

KIMÁSZNI A GÖDÖRBŐL ~AKTUÁLIS ENERGIÁK - 2020- AKTUÁLIS ENERGIÁK


Na akkor rajta! Minden nap új nap! Jó éjt!

Hálával, célokkal, pingvinekkel!

🙏💫🐧🐧🐧🐧🐧!!!




Megjegyzések

  1. 🙏🙏🙏🙏🙏❤️❤️❤️❤️❤️🙏🙏🙏🙏

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések